2014. szeptember 2., kedd

David, 1986-ban, 40 évesen, a barátnője javaslatára

Az alábbi beszámoló David (68 éves, 28 éve körülmetélt) angol férfi hozzám intézett emailjéből összeállítva, az ő engedélyével közölve:

Épp most akadtam rá a honlapodra és a blogodra.

1986-ban metéltettem körül magam egy londoni klinikán. A műtéte ajándékba kaptam a 40. születésnapomra a Fülöp-szigetekről származó akkori barátnőmtől.

Angliában születtem és nyugdíjba vonulásomkor költöztem Nyugat-Magyarországra. Az EU szabályok alapján csatlakoztam a magyar egészségügyi ellátó rendszerhez, Szombathelyen csináltattam egy teljes orvosi kivizsgálást. Ez volt az első alkalom, hogy orvosi vizsgálat során rendesen megvizsgálták a nemi szerveimet. Az orvos elismerően nyilatkozott  a körülmetélésemről, és megjegyezte, hogy Magyarországon nagyon kevés férfi körülmetélt. Ez vezetett arra, hogy szétnézzek az Interneten, s így találtam meg a kiváló honlapodat és blogodat.

Nagyon szeretem az országot, de nem beszélek magyarul (kivéve az udvariassági szavakat és számokat), de szívesen leveleznék, eszmét és tapasztalatot cserélnék. Villamosmérnök vagyok, de masszázst is tanultam.
Anglia túl drága, túl zsúfolt és túl szennyezett. Olyan országban akartam élni, amelyik nem dobta el a hagyományait és értékéit, de stabil gazdasága van. A lakhatás és az életvitel költségei elfogadhatóak Magyarországon. Az EU szabályok engedik a szabad mozgást a tagállamok között.

A papír és a cukor iparban voltam mérnök és projekt-menedzser. 8 évig éltem Kínában, s a nyugdíjba vonulásom előtt az utolsó állásom Thaiföldön volt, 2 évig. A szabad időmben kínai és thai hagyományos orvoslást tanultam. Sok országban dolgoztam, így Kanadában és Ausztráliában is. Évekkel ezelőtt jártam Magyarországon, átutazó vízummal, amik szárazföldi útvonalon mentem Londonból Kalkuttába.

Apám közegészségügyi felügyelő volt, és gyerekkoromban sokat költöztünk Angliában és Wales-ben. 4 lánytestvérem van, mind fiatalabb mint én, s úgy nőttem fel, hogy sose láttam más férfiak testét.  Anglia még mindig nagyon puritán, s abban az időben nem volt iskolai szexuális felvilágosítás. Egy nyári napon, kb. 11 éves  voltam, átnéztem a szomszédék kertjébe, s a 3 fiú meztelenül pancsolt a medencében. Mindegyiknek kerek rózsaszín volt a hímvesszőjének a csúcsa. Tetszett, amit láttam. Anyám mindig gondoskodott arról, hogy a fitymámat a fürdéskor hátrahúzzam, így a következő fürdéskor hátrahúztam és jó alaposan megnéztem. Abban a pillanatban tudtam, hogy én is olyan péniszt akarok, mint amilyen a szomszédoknak van.  Megpróbáltam hátrahúzva tartani a fitymámat, de mindig visszacsúszott és befedte a makkomat. A szex-szel foglalkozó könyvtári könyvek a 18 évnél idősebbeknek nyitva levő részben voltak, de sikerült egy anatómia könyvet szerezni, s felfedeztem a „körülmetélés” szót. Nem volt szó arról, hogyan lehet a körülmetélést elintézni, így várnom kellett. Az orvosok sohasem vizsgáltak meg bennünket „övön alul” (kivéve a nőket a nőgyógyásznál). Abban az időben elképzelhetetlen volt orvost a körülmetélésről kérdezni.
Ahogy múlt az idő, egyre jobban zavart a fitymám. Amikor 39 éves voltam, egy filippinó nővel randiztam, aki ápoló volt a helyi kórházban. Elmagyarázta, hogy majdnem minden filippinó férfi körül van metélve, és megkérdezte, nekem miért nem volt meg. Még tovább beszéltünk a dologról, és azt mondta nekem, meg tudja oldani, hogy megcsinálják a körülmetélésemet Londonban, a Harley street-en egy családtervezési klinikán. Boldogan elfogadtam. A beavatkozást a 40. születésnapomon csinálták. Alsó (a makkhoz közeli) és feszes metélés volt, helyi érzéstelenítésben, fogóval vezetett módszerel és gyorsan gyógyult. A sebész remek munkát végzett és 28 év elteltével is feszes a bőr. 10 éve kínai nő a feleségem (most Kínában van, de novemberben ő is ide költözik majd). Sose hallott előtte a körülmetélésről, de amikor először látott meztelenül, megjegyezte: „olyan gyönyörű!”

Régebben több brit körülmetélési fórumra írtam, de mindegyiket bezárta a puritán szolgáltató. Nagyon jó volt a tapasztalataim megosztásával segíteni a többieket, hogy eldöntsék, akarnak-e körülmetélést. Üdítő volt látni a honlapodat, bár a google fordító csak korlátozottan teszi lehetővé, hogy megértsem.

David

2014. szeptember 1-2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése