2014. június 9., hétfő

Újdonságok a honlapon és a képtárban - 2014. május

Májusban is sok újdonság jelent meg a honlapon és a képtárban:

G. Gábor 37 évesen, a felesége javaslatára, orvosi indokok nélkül végeztette el a körülmetélést; 2014. februárjában. Beszámolójához képeket is igért, de azok még nem érkeztek meg. Gábor is nagyon elégedett a körülmetéltségével.

H. Marci egy héttel a 18. születésnapja előtt, 2014. április 17-n, fitymaszűkület miatt végeztette el a körülmetélést, így számára a nagykorúság és a körülmetélés nagyon összefonódik. A beszámolójához Marci gyógyulás alatti és utáni képeket is küldött.

T. Ákos még 2000-ben, 20 éves korában végeztette el a körülmetélést, mert nagyon hosszú volt a fitymája ("fitymatúltengés"). Idén - 14 évvel később - elszánta magát a korrekcióra, melyre Londonban került sor. Átdolgozott és kiegészített beszámolójához rengeteg - több, mint 40 - képet is adott.

M. Peti négy éves kora óta körülmetélt, melyre 25 éve, 1989-ben, a balatoni nyaralás során össszeszedett gyulladás miatt került sor. Beszámolóját már régen megírta, most képeit is közzé lehetett tenni.

S. Gábor több mint hét éve, 2006. december 1. óta körülmetélt, melyre saját elhatározásából került sor. Idén májusban újabb képeket küldött nagyon szépen sikerült körülmetéléséről, melyet nagyon szeret.

Gábor is gyerekkora óta körülmetélt, melyre 1986-ban, kb. hatéves korában került sor. Rendszeresen küld az Index fórumaira is képeket, meg nekünk is, a honlapra. Legújabb képei május elején készültek.

A Fülöp-szigetek maláj eredetű lakói körülmetélési szokásairól már többször tettünk közzé cikkeket és képsorozatokat. A neten legutóbb talált és a képtárban megosztott szóló- és csoport-képeken jól látszik a gyerekkori körülmetélés felnőttkori eredménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése