2014. április 11., péntek

Dávid: Tíz éve igazán szabadon

Andrassew Dávid annak idején - 2004 május elején - a blogján számolt be a körülmetélésről. Most a tízéves évforduló közeledtével, visszatekint a fitymátlanul eltöltött évtizedre:

Már a pubertás korom kezdete óta zsizsegett bennem a gondolat, hogy bár nincsen semmilyen szervi bajom, és senki nem is kötelezett arra, hogy megváljak a garbótól, mégis jobb lenne nélküle. Persze, ez is csak egy olyan gondolat volt, amiről kamaszként el sem tudtam képzelni, hogy valójában beteljesül egyszer.

2004 tavaszán (23 évesen) aztán – amikor éppen csak kinyitottak a teraszok – az egyik barátom egy kellemes délutáni csevej alkalmával elmesélte, hogy szűkület miatt körülmetélték a brét. A körülöttünk ülők egy emberként szörnyülködtek, engem azonban nagyon érdekelt, hogy „oké, de azóta mi van?” Azt mondta, felfoghatatlanul jobb, mint volt. Több sem kellett, kijelentettem, hogy márpedig akkor én is megcsináltatom. Persze kacagott rajtam mindenki, és egyből felmerült a fogadás. Mármint, hogy úgysem merem.

Több hétnyi kutakodás és utánaolvasás után mertem. És óriási szerencsémre a barátom igazat mondott. Azóta volt egy rakás olyan döntésem, amik alapjában változtatták meg az életem, de mind közül talán csak a lézeres szemműtétem ér a blankolás nyomába.

Tíz év távlatából lehetetlen minden olyan esetre visszaemlékezni, amikor boldog voltam a döntésem miatt. Valójában az első pár hét után már a legtermészetesebb érzés volt, az elején nagyon ritkán felbukkanó fantomfityma-érzéssel. Igazából csak akkor jutott néha eszembe, hogy mennyire szerencsés vagyok, amikor valaki megdicsérte esztétikai vagy higiénia szempontból a faragott célszerszámot. Ezek közül a legemlékezetesebbek azok voltak, amikor úgy zárták le a témát, hogy többet nem is kell nekik „kalapos pöcs”.

Szinte napra pontosan 10 év telt el azóta, mióta megszabadítottak a garbómtól. Most meg már arra készülünk a maholnap feleségemmel, hogy ha lesz fiúnk, a lehető leghamarabb túlessen az egészséges vagy éppen problémákkal küzdő férfiak szempontjából leghasznosabb műtéten.

Az pedig külön öröm, hogy az akkor valódi lelki támaszt adó, a témával mindennél részletesebben foglalkozó, így az érdeklődőknek és bizonytalanoknak óriási segítséget nyújtó korulmeteles.hu fenntartója azóta igazi jó barátom lett, akivel napi szinten megvitatjuk az altájon kívüli világot is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése