2013. november 13., szerda

Önkielégítés körülmetélten


Az Interneten sokfelé olvashatóak - többnyire kamasz fiúktól származó, kellően kétségbeesett - bejegyzések arról, hogy körülmetélés előtt állnak, és félnek, hogy a körülmetélés után nem tudnak majd maguknak örömöt szerezni. A kétségbeesés egyfelől érthetõ, hiszen egy számukra ismeretlen, új állapottal fognak majd szembesülni, amely ráadásul állandó, tehát nem lehet visszafordítani. Érthető az aggodalom abból a szempontból is, hogy tizenéves életkorban az orgazmusok többségét önkielégítés által érik el a kamaszok, és nyilván nem szeretnék ezt a képességüket részben vagy egészében elveszíteni.

Az aggodalmuk tehát érthetõ, de szerencsére teljesen alaptalan. Ebben a bejegyzésben igyekszem a saját tapasztalataimat megosztani az olvasókkal, és megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyekkel eddig (magyar vagy nemzetközi) fórumokon szembesültem.

Az egyik visszatérõ kérdés az, hogy lehet-e egyáltalán önkielégítést végezni körülmetélés után, és hogyan. A segítõ szándékú válaszolók többsége elintézi azzal, hogy nincs semmi különbség, ugyanúgy megy minden, mint elõtte. Ez már csak anatómiai szempontok miatt sem lehet így: a körülmetéletlen férfiak döntő többsége a fityma makkon való fel-le húzgálásával végez önkielégítést. Körülmetélés után a hiányzó fityma és az állandóan fedetlen makk más típusú ingerlést igényel. A saját tapasztalataim is ezt támasztják alá: idõre van szükség az új állapot megszokásához, megismeréséhez, a legkellemesebb technika felleléséhez.

Nézzük hát az önkielégítés és a körülmetélés kapcsolatát firtató leggyakrabban elõforduló kérdéseket!

1.       Körülmetélés után mennyi idővel lehet megpróbálkozni az önkielégítéssel? Körülmetélés után a teljes gyógyulási idő nagyjából egy hónap. Óvatosan lehet próbálkozni némileg korábban is, de a seb szétnyílása után új varrat behelyezése válhat szükségessé, és akkor az óra újraindul, szerintem nem érdemes kockáztatni.

2.       Körülmetélés után az önkielégítéshez mindenképpen szükségem lesz síkosító gélre? Nincs két egyforma körülmetélés, de majdnem biztosan nem lesz szükség síkosító gélre az önkielégítéshez, és az megmaradhat különleges alkalmakra. Általánosságban elmondható, hogy minél lazább egy körülmetélés (Európában többnyire a lazább vagy közepesen feszes változatot alkalmazzák), annál kevésbé valószínű, hogy kell kiegészítő síkosítás. Az Egyesült államokban gyakoribb az extrém feszes metélés, de még ezen esetekben is könnyűszerrel orgazmushoz lehet jutni a makk és a feszes belső fityma ingerlésével, masszírozásával.

3.       Nagyon érzékeny a makkom körülmetélés után. Hogyan végezzek önkielégítést? Amennyiben fitymaszűkület miatt metélnek valakit körül, jó eséllyel a makkja hosszabb ideje nem volt szabadon, ezért a túlérzékenység természetes. A jó hír, hogy ez az állapot gyorsan, tipikusan 1-2 hét alatt elmúlik, ahogy az állandóan fedetlen makk hozzászokik a külvilág ingereihez. A köztes állapotban a következő technika lehet célravezető: a hüvelyk és mutatóujjból gyűrűt formázva szinte rögtön a makk mögött (az esetleg megmaradó belső fityma felületén) szorosan megmarkoljuk a hímvessző szárát, majd a belső fityma rugalmasságát kihasználva lefelé húzva teljesen feszesre nyújtjuk a bőrt. A felfelé (tehát a makk felé történő) mozgásnál csak a makk pereméig húzzunk, így a makk pereme csak éppen érintőlegesen ingerelt, a túlérzékenységből adódó kellemetlenség pedig elmarad.

4.       Lehetséges, hogy a maradék fitymát felhasználva is tudok majd önkielégítést végezni? Igen, lehetséges, azonban ezzel tényleg érdemes megvárni a teljes gyógyulást, a biztonság kedvéért a műtét utáni hatodik hetet. Az extrém feszes körülmetélést leszámítva általában marad annyi bőr, hogy abból valamennyi (0.5-1cm) ráhúzható a makk peremére. Így akár a hagyományos módon is lehet kísérletezni. Azonban a fityma összeszűkülő részét (a külső és a belső fityma találkozásánál) mindenképpen eltávolítják, a maradék bőr mozgatása a makk peremén "lazább" érzés lesz a korábbinál.

5.       Síkosítóval jobb lesz az önkielégítés? Ez egyénfüggő. Akit nagyon feszesen metélnek körül, annak valószínűleg igen. A síkosítóval végzett önkielégítés (ilyen módon a makk közvetlenül ingerelhetővé válik) nagymértékben hasonlít a fityma fel-le mozgatásával szerezhető élményre, azonban annál közvetlenebb és intenzívebb. A síkosítóval történő önkielégítéssel szintén érdemes megvárni a teljes gyógyulást, amikorra a makk túlérzékenysége csökken.

Remélem, az írással segíteni tudtam a körülmetélés előtt álló fiúk szüleinek abban, hogy megnyugtassák gyermekeiket. Egyúttal javaslom, hogy beszéljenek nyíltan és részletekbe menõen errõl a témáról, ne essenek abba a hibába, hogy elintézik annyival a dolgot, hogy nincs semmi változás.
(Körülmetélt bloggertársunk, Mikka Makka blogjáról: http://korulmetelve.blogspot.hu/2012/09/onkielegites-korulmetelten-ontsunk.html)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése