2013. augusztus 9., péntek

Filmek afrikai körülmetélésekről

Úgy tűnik, az Internet kimeríthetetlen forrása a körülmetélésről szóló filmeknek:

A kelet- és dél-afrikai kormányok nagy erővel támogatják a biztonságos, orvosi körülmetélés elterjedését. A Population Services International non-profit szervezet filmje is a körülmetélés fontosságát mutatja be, megszólaltva olyan afrikai fiatalokat, akik már átestek a műtéten. Mlungisi egy szváziföldi egyetemista is szerepelt ezen a filment, mert a HIV fertőzés elkerülése érdekében körülmetélteti magát, s példáját 10 barátja követte!

Kenya lakóinak túlnyomó többsége körülmetélt, de a Nyanza tartományban nem szokás a fityma eltávolítása. A tartományi kormány havonta harmincezer(!) férfi körülmetélését szeretné elérni. A kenyai televízió filmje a Luo törzsbeli Dennis Onyango Odourt kísérte el a körülmetélés útján.

A Zambia és Zimbabwe közé ékelődő kis ország, Malawi, kormánya is támogatja a körülmetélést. Ez a rövid film a malawi törekvéseket mutatja be.

Az Interviews nevű nemzetközi szervezet, mely a helyi médiát segíti a különböző országokban abban, hogy a helyben fontos kérdéseket tárgyalják, szintén készített filmet a HIV fertőzés elkerülése érdekében végzett körülmetélésekről.

A Dél-Afrikai Köztársaság népeinek többsége viszont hagyományosan körülmetélteti a fiúkat, mely a férfivá avatás része. Lwandi, egy xhosa fiatalember meglátogatja gyerekkori barátait, akik mostanában estek át a körülmetélésen.

Az ugandai népek nagy része nem körülmetélt, de a bagisu (bugisu) férfiak számára a körülmetélés a férfiavatás része. Ez a több mint tíz perces film hosszan mutatja az előkészületeket, magát a beavatkozást (7:25-7:45 perc között), amikor a 18 év körüli fiatalember az egész falu szeme láttára esik át a nagyon radikális körülmetélésen, illetve az ugandai kormány körülmetélési programjában dolgozó orvossal folytatott beszélgetést, aki amúgy a férfivá avatott fiatalember nagybátyja.

A délafrikai xhosa fiatalokat "beavatási iskolákban" metélik körül, melyekben a higiéniai problémák és a sok amatőr körülmetélő miatt évről-évre több tucat haleset történik. A délafrikai tv háromrészes sorozata (1. rész, 2. rész, 3. rész) járja körül ezt a kérdést.

A kenyai népek túlnyomó többsége számára a körülmetélés a férfivá avatás része, a körülmetéletlen férfi nem férfi. A kenyai TV rövid filmje egy ilyen férfivá avatást mutat be. A körülmetélést egy 13-14 éves fiún végzik el, érzéstelenítés nélkül, miközben a fiú meztelenül áll a sokaság közepén. (Nincs közvetlen műtéti kép!) A férfivá a férfiak dolga, nők nem lehetnek jelen. A kenyai TV másik filmje a nők szerepét mutatja be a frissen körülmetélt férfi ápolásában. Ha egy férfi 20 évig elkerüli a körülmetélést, akkor akár 30 éves is lehet, mire átesik a műveleten, ahogy ezen a filmen is látható. (Mivel a film valami helyi kenyai nyelven készült, nem tudni pontosan mi történt. Mindenesetre a férfi nem túl boldog.)

A legfontosabb kenyai törzs a kikuju, a függetlenség óta lényegében minden kenyai vezető ebből a törzsből származik. A városi középosztálybeli kikuju fiúk számára is kötelező a körülmetélés, amelyet azonban már kórházban végeznek el, s a műtétet a férfivá avatási szertartások városi, modernizált változata előzi meg, melyet a kenyai TV filmje mutat be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése