2010. október 20., szerda

A körülmetélés a nyugati világban

A nyugati világban (értve most ezalatt a fehér ember által benépesített területeket), a körülmetélés tehát egészen a 19. századig csak a súlyos fitymaszűkület kezelésére alkalmazott műtétként, egyébként pedig zsidó vallási szokásként volt ismert. A 19. század az ipar, a technika és a természettudományok fejlődése mellett, az orvostudományok, s közte a közegészségügy és az egészségügyi megelőzés gyors fejlődését is elhozta. Az orvosok felismerték, hogy a betegségeket nemcsak gyógyítani kell, hanem - lehetőleg - meg is kell előzni.

Már a század közepétől több, német, angol és amerikai orvos volt azon a véleményen, hogy a körülmetélést a nemi higiénia elősegítése és a betegségek megelőzése érdekében célszerű - közvetlen orvosi indok nélkül is - elvégezni, lehetőleg minél kisebb korban. Ismeretes, hogy Viktória angol királynő valamennyi fiúgyermekét körülmetélték, s a brit királyi családban ez a szokás szinte mind a mai napig megvan. (Nyílt titok, hogy a walesi herceg és fiútestvérei, illetve a királyi család többi férfitagja is körül van metélve, s a néhai walesi hercegné nagy vihart kavart a családban azzal, hogy megakadályozta a gyerekei, William és Harry hercegek körülmetélését. Más hírek, így pl. a fiatal hercegek egyik életrajza azt írja, hogy a fiúkat körülmetélték, s ezt igazolják az idősebbről keringő paparazzo fotók.)

Az újszülött fiúgyermekek körülmetélése gyorsan terjedt az angol nyelvű világban és az akkori Németországban. Amerikában 1870 körül az újszülött fiúgyermekek kb 10%-t, az 1910-es években már 50%-t körülmetélték! Több jelentős német orvos azt javasolta, hogy a himlő-oltáshoz hasonlóan, törvényben tegyék kötelezővé a körülmetélést. A műtétért természetesen fizetni kellett, s mivel akkoriban sehol sem volt ingyenes orvosi ellátás vagy széles körben hozzáférhető egészség-biztosítás, a körülmetélés inkább a közép- és felső-osztálybeli családokban volt gyakori, s kevésbé a munkáscsaládokban vagy a falusiak körében. (Pl. a császári német hadseregben, a brit vagy az amerikai hadseregben - jogszabályi előírás nélkül is - a tiszteknek illett körülmetéltnek lenni. Ez az USA fegyveres erőinél ma is így van.)

Így a dolog "státusz-szimbólum" is lett, a jobb anyagi helyzetet, a felvilágosultágot és az egészséggel való törődést is jelezte. Egy talán 20 éve készült felmérés szerint, Angliában a bentlakásos magániskolákban tanuló fiúknak kb. 50-60%-a vagy még több körülmetélt, míg az országos átlag kb 15-20%! Sok ilyen iskola finoman fel is hívja a szülők figyelmét arra, hogy a beiskolázás előtt nyári szünetben végeztessék el a körülmetélést.

Az első, majd a második világháború harctéri tapasztalatai csak tovább erősítették a körülmetélés előnyeivel kapcsolatos meggyőződést. A harctéri körülmények között a katonáknak nem volt módja rendesen tisztálkodni, ami az európai fronton is, de különösen a közel-keleten, majd a második világháborúban az afrikai és a távol-keleti hadszíntéren komoly egészségi problémákat okozott, s sokszor egész hadosztályok váltak harcképtelenné a katonák fitymagyulladása miatt. Ezek után nem csoda, hogy a fronton vagy a frontra indulóban, katonák százezreit metélték körül! Ez a szokás a koreai, majd pedig a vietnámi háborúban is megmaradt: rögtön a bevonulás utáni első orvosi vizsgálaton kiszűrték a körülmetéletlen fiúkat, és rendkívül sürgősen, a kiképző bázison vagy útközben, a hajón megszabadították őket a felesleges bőrtől. (Az Öböl-háború idején sem lehetett másképp!)

1945 után - nem kis mértékben a háborús tapasztalatokból kiindulva és a terjedő betegbiztosítás által finanszírozva - az újszülöttek körülmetélése teljesen általános lett (közel 100%) Amerikában, Kanadában (kisebb mértékben a kanadai franciáknál) és Ausztráliában. Ezekben az országokban egészen a 70-80-as évekig az újszülöttek rutinszerű körülmetélése általános és megkérdőjelezhetetlen társadalmi szokás volt, s már egyáltalán nem korlátozódott a tehetősebb vagy iskolázottabb családokra. Az iskolákban a körülmetélt többség kicsúfolta és kirekesztette a metéletlen kisebbséget (gyakori gúnynév az „ant-eater", a hangyász, vagy éppen az elefánt, célzásként a hangyász hosszú orra vagy az elefánt ormánya és a fityma közötti hasonlóságra), s sokan pont az iskolai élmények hatására döntöttek úgy, hogy megszabadulnak a felesleges bőrtől. (Egy életrajza szerint az osztrák születésű és tizenévesként Amerikába költözött Arnold Schwarzenegger is 20 éves kora körül, épp az edzője tanácsára végeztette el a körülmetélést.)

Anglia másfelé indult: 1949-ben megjelent egy cikk egy Dr. Gairdner nevű neves orvos tollából, amely klinikai kutatásokra és orvosi érvekre hivatkozva a körülmetélés ellen foglalt állást. (Azóta kiderült, hogy a hivatkozásai jó esetben tévesek, rosszabb esetben hamisak voltak.) Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) persze kapott az alkalmon és erre a szakértői nyilatkozatra mutogatva, megtagadta a megelőző célú körülmetélés finanszírozását, ami végül is a mai 20-25% körüli körülmetélési arányokhoz vezetett. Nyilván azok a családok, ahol a dolog már 1945 előtt is családi szokás volt, tovább folytatták az újszülöttjeik körülmetélését, de a dolog nem lett olyan általános társadalmi szokás, mint az USA-ban, Ausztráliában vagy Kanadában.

Nyugat-Európa más országaiban 8-10% körül van a körülmetéltek aránya, s lassan de biztosan növekszik, elsősorban az iskolázottabb családokban. Németországban különösen a fiatalok között kezd népszerűvé válni, s Spanyolországban is sok olyan család van, elsősorban Barcelonában és környékén, az iskolázott családok, ahol a fiúgyerekek körülmetélése szokásos. A műtét sokkal kevésbé terjedt el a közép-európai katolikus és keleti ortodox országokban, ahol a körülmetéltséget még mindig a zsidósággal azonosították. Az egykori Szovjetunióban tilos volt a vallási okból végzett körülmetélés, de ez a kaukázusi és közép-ázsiai moszlimokat nem zavarta. Érdekes a helyzet Latin-Amerikában: az erős amerikai kulturális befolyás alatt élő Mexikóban és Közép-Amerikában és pl. Brazíliában a városi, középosztálybeli gyerekek - épp úgy, mint USA-beli kortársaik - körül vannak metélve, és a falusiak és a városi szegények gyerekei metéletlenek, míg a spanyol-olasz kultúrájú Argentínában és Chilében nagyon ritka és zsidó szokásnak tartott dolog a körülmetélés.

1960-70-es évek nemcsak a radikális életforma változások iránti igényt hozta meg az USA-ban és másutt is, hanem sokan kérdőjeleztek meg régi, addig vitán felül álló hagyományokat és szokásokat, így pl. a védőoltást, a szülői jogokat és - a körülmetélést is.

Így a 1970-es évek elején az ausztrál és kanadai gyermekgyógyászati testületek a rutinszerű újszülött-kori körülmetélés ellen foglaltak állást. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Paediatrics (AAP)) Újszülött-bizottsága 1971-ben kibocsátott egy nyilatkozatot, mely szerint „nincs érvényes orvosi indikációja körülmetélésnek". Ezt 1975-ben „ nincs tökéletesen érvényes" kitételre módosították, amely bennemaradt az 1983-as nyilatkozatban, de 1989-ben jelentősen megváltozatták arra, hogy „új bizonyítékok lehetséges orvosi előnyökre utalnak". Azonban 1999-ben kibocsátott Nyilatkozatban, az AAP visszalépett. Noha ebben az irodalom áttekintése akadémiai szempontból gyenge volt, ugyanakkor előnyök hosszú sorát említette. A legnagyobb hiányossága az volt, hogy elmulasztotta kinyilvánítani a nyilvánvalót, ami ha kiegyensúlyozottabb irodalom-szemlét használ, akkor a körülmetélés javasolása lett volna. (Érdekes módon, az AAP munkacsoportjának korábbi elnöke és más szakértők visszautasították az 1999-es nyilatkozatot, mások pedig súlyos kritikát fogalmaztak meg. Nyilvánvaló, hogy a gyermekgyógyászati testületek tudományosan megalapozott és kiegyensúlyozott nyilatkozatainak fényében nehéz a kisebbségi lobbi-csoportoknak a körülmetélés-ellenes álláspontját fenntartani, amelyeknek inkább politikai célja van, mintsem orvosi vagy tudományos.

Az USA-ban - mint minden társadalmi célra - erre is egyesületek, mozgalmak alakultak, s az Internet-korszak beköszöntével a világhálót is telefirkálták a körülmetélés ellenes propaganda-anyagokkal. (A körülmetélés ellenes mozgalmak érveit és az ellenérveket megtalálhatod a „Mítoszok, hazugságok és féligazságok" című anyagban a honlapon, illetve itt a blogon.)

A körülmetéléssel szemben állást foglaló orvosok nézeteinek hatására az USA-ban és a többi hasonló országban némiképp visszaesett a csecsemőkori körülmetélések száma. Ausztráliában elég jelentősen, a közel 90%-ról a 80-as évek után kb. 15-20%-ra. Kanadában az 1980-as évekig az USA-hoz hasonló, 90%-körüli volt a körülmetélés aránya az angol provinciákban és a franciák között is közel 50% volt, ami a nagymértékű bevándorlás és a liberális-baloldali kormányok hatására lecsökkent 50% körüli mértékre. A „régi" kanadai családokban azonban még mindig általános szabály a körülmetéltség.

Közben azonban megnőtt a későbbi gyerekkorban vagy felnőttkorban elvégzett műtétek aránya. Előfordultak olyan esetek is, amikor a körülmetélés ellenes orvosok és ápolók erőszakoskodtak, lelki nyomást akartak kifejteni a körülmetélést kérő anyákra.

A körülmetélés, s különösen pedig a rutinszerű újszülött-kori körülmetélés elleni egyes orvosi állásfoglalások ellenére nagyon is úgy tűnik, hogy azokban az országokban, ahol ez korábban már elterjedt, a szokás nagyon is tartotta magát. Sőt, az amerikai feketék társadalmi-vagyoni emelkedésével egyre inkább átveszik a középosztálybeli szokásokat, így pl. a fiúk rutinszerű körülmetélését is. Az USA-beli - a körülmetélés visszaszorulását mutató - statisztikák ráadásul nem is túl megbízhatóak, mert a kórházaknak nem kötelező feljegyezni minden körülmetélést, így az adatok becslésen alapulnak. Egyesek szerint, legalábbis az USA-ban, csak átalakultak a körülmetélési szokások, mivel az egészséges, probléma-mentes újszülötteket 2-3 nap elteltével elbocsátják a kórházból, a körülmetélés ugyanakkor legkorábban a 3-4-ik napon szokták elvégezni, ezért a műveletre egyre többször nem a kórházban, hanem a gyerekorvos rendelőjében vagy otthon kerül sor. Az arányok csökkenését - elsősorban Kaliforniában és Floridában - a növekvő számú spanyolul beszélő latin amerikai (falusi és szegény) bevándorlók gyerekei elégségesen magyarázzák. Várható, hogy ezeknek a bevándorlóknak a második, harmadik nemzedéke ugyanúgy átveszi a körülmetélést, mint társadalmi kulturális szabályt, mint ahogy a fekete vagy a kelet-ázsiai származású amerikaiak ma már éppúgy körülmetéltetik a gyerekeiket, mint a fehérek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése